unitedultras
unitedultras
menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Barátaink
 
Egyéb oldalak
 
ika induló
 
Beszámolók
Beszámolók : Szabadegyháza-Ikarus

Szabadegyháza-Ikarus

Dávid  2007.07.29. 22:04

A kiesési rangadó.

Szabadegyháza-Ikarus Május 19 Mivel ez a mérkőzés a kiesés elkerüléséért folytatott harc során az egyik utolsó szalmaszál volt ezért mi is kiemelten készültünk a mérkőzésre. Már a hét elején megkezdődött a szervezkedés hogy miképpen juthatnánk le minél nagyobb létszámban a mérkőzés helyszínére. Nagyon régóta egy nagybuszos túra lehetősége is a levegőben lógott de ezt végül is nem sikerült realizálni. Így a találkozó délután 3ra lett meghirdetve a város egyik sörözőjébe. Itt kiderült ,hogy ez a túra járatos busszal lesz letudva de nagyon nem estünk ettől kétségbe. A kb. fél órás buszút jó hangulatban telt hála a különböző italoknak. Szabadegyházára érve a csapatbusz várt minket ezzel folytattuk utunkat a pálya felé ahol egy tagunk várt már minket az az napra szánt piróval. Ezek a mérkőzés elején begyújtásra is kerültek a mérkőzést próbáltuk végig szurkolni ami több kevesebb sikerrel. A második félidőre pedig a csapattal együtt teljesen szétesett a szurkolás. Itt kell megemlíteni ,hogy velünk tartott három táci ultra is akiket igazán otthon hagyhatunk volna ,mert a többség szemét eléggé szúrta egyikőjük viselkedése. A mérkőzés végé felé egy birói ítélet után egyik tagunk a pályára rohant és próbált a sporin elégtételt venni ezt sikerült megakadályoznunk. A lefújás után az egyik közeli kocsmába vonultunk ahol olyan hangulatot teremtettünk ,mintha a mi csapatunk nyerte volna négy góllal ezt a találkozót. Itt történt egy félreértés ami miatt a csapatbusz nélkülünk indult el és csak három ultrával a fedélzetén. Mi ezek után tanulmányoztuk a hazajutási lehetőségeket mert azért nem szerettünk volna itt éjszakázni. Végül a vonat mellett döntöttünk és kiderült ,hogy nem volt rossz döntés. Először Sárbogárdig tartott a vonatos kirándulás majd onnan egy BZ-vel haza a kalauzok nagyon rendesek voltak nem kérték tőlünk a menetjegyet. Bogárdon még a sörkészletet is feltöltöttük közben volt egy olyan esett amire a csoportunk nem lehet büszke. Az egyik velünk tartó táci a várakozó vonaton lévő 14-15 évesekben látta meg a nagy ellenséget és kötekedni kezdett erre a egyik tagunk egy pofonnal figyelmeztette és ennek hatására a srác is gyorsan megtalálta a közös együttműködés viselkedési szabályait. Ez az esett sajnálatos mert eddig minden megyei túránkon sikerült a konfliktus helyzeteket kezelni normálisan erre valaki 14-15 évesekben találja meg az ellenfelet??hát elég tré. Hazaérkezés után még egy utolsó ital elfogyasztása után mindenki hazafelé vette az irányt. A túra összességében jóra sikeredett csak ne lenne egy minimális rossz szájíz a bogárdon történtek és a csapatbuszos story miatt.

 
Sorsolás 2006/2007
Magyar kupa Szívkutyák-Ikarus 08.12 17:30 (Bregyó köz) Megye 2 Atlantic csoport 1 forduló Pusztavám-Ikarus 08.19 17.30 2. forduló Ikarus-Pázmánd 08.26 17:30 3. forduló Szár-Ikarus 09.02 16:30 4. forduló Pákozd-Ikarus 09.09 16:30 5. forduló Ikarus-Ercsi 09.16 16:00 6. forduló Tordas-Ikarus 09.23 16:00 7. forduló Ikarus-Lovasberény 09.30 16:00 8. forduló Csákvár-Ikarus 10.07 15:00 9. forduló Ikarus-Pettend 10.14 15:00 10. forduló Kajászó-Ikarus 10.21 14:30 11. forduló Ikarus-Iszkaszentgyörgy 10.28 13:30 12. forduló Dinnyés-Ikarus 11.04 13:30 13. forduló Ikarus-Söréd 11.11 13:30 14. forduló Csákberény-Ikarus 11.08 13:00 15. forduló Ikarus-Pátka 11.15 13:30
 
óRA
 
Naptár
2024. November
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
<<   >>
 
dalszövegek

hamarosan

 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!