United Ultras on tour ZÜRICH
rbd.ultras.hu 2006.08.23. 19:13
A csoportot 5 tag képviseli
Végre elérkezett a várva várt nap, mégpedig a Grasshoppers elleni UEFA kupa visszavágó mérkõzés Zürichben. Igen nagy érdeklõdés elõzte meg az utazásunkat, az RBD-RBC közös busza 1 nap alatt megtelt. Indult RBD tagokkal több mikrobusz is, de autók, konvojok illetve sima szurkolókkal teli mikrobuszok is nekivágtak az 1000 kilométeres útnak. A Videoton Baráti Kör 2 nagy buszt töltött meg. Végül is a mi nagybuszunkon az RBD, RBC, az SH, az ex-KCH és a United Ultras tagok zöme utazott. Szerda este 11óra után gördült ki a járgányunk a Piac térrõl. Az indulásig több új nóta született, amit az utazok szinte az egész út alatt, élvezhettek. A nótákban már megjelent Mell Gibsontól kezdve, Cristoforroig minden, persze ez a hatalmas alkohol mennységnek is betudható, ami kísért minket hosszú utunkon, ráadásul egyik tagunk épp a születésnapját ünnepelte. Hajnali 1 óra fele hagytuk el szeretett hazánkat, a hegyeshalmi határ átlépésével. A társaság egyik része idõvel egyre jobban érezte magát, ott már szinte fieszta hangulat uralkodott, a másik rész meg próbált volna aludni, de nem nagyon ment nekik a nóták miatt. Mivel Ausztriában szinte végig autópályán haladtunk így megállásra nem sûrûn volt sanszunk. Németországban végre találtunk egy megállót, ahol egy Német nyugdíjas csoport élvezhette a társaságunkat, (már ha élvezték). Õ nekik bemutatta 1 emberünk a cigánykerék tudását, és az új nótáinkat is megismerhették. Az idõ múlásával lassan megérkeztünk Liechtensteinbe, majd onnan Svájcba. Svájc határában megpihentünk egy kicsit ahol megcsodáltuk a csodás tájat, és ismét belefutottunk pár nyugdíjasba, akik hatalmas tudást igénylõ módón rúgták vissza az elpattogó labdánkat. Pár fényképkészítés után, újra elindultunk, tudtuk most már nagyon közel a „cél”. Délután 2 órára megérkeztünk, Zürichbe. A városba érve meg kellett döbbennie az embernek a rengeteg „színes egyéniség” miatt. A meccs kezdéséig rengeteg idõ hátra volt még, így a csoport városnézésre indult, gondoltuk hamar találunk valami kocsmát, azt oda betérünk. Csak hát ez a hely vendéglátó ipari egység hiányban szenved, ezért maradt a városnézés a szakadó esõben. Hát igen az idõjárás nem kegyelmezett nekünk. A városban pár emberünknek némi problémája akadt a helyi rendõrökkel, de szerencsére senkinek se lett komolyabb ügye ezekbõl. Az idõ múlásával egyre több Fehérvárival futottunk össze, pl. azokkal, akik már kedd este elindultak kocsival. Közben megérkezett a városba a többi busz, mikrobusz is. A stadionba közösen villamossal döcögtünk, és már a járgányon is remek hangulatot csináltunk. A meccsen kis meglepetésünkre talpig páncélban lévõ felfegyverzett rendezõk vártak minket, azért ilyet se látni Magyarországon. A kezdésre 600 fehérvári foglalt helyet a vendégszektorban, összesen meg 2600-an voltak, tudhattuk meg ezt a hangosbemondótól. Az év talán legjobb szurkolását produkáltuk(kivétel persze a kupadöntõ), köszönhetõ ez annak, hogy mindenki bekapcsolódott a szurkolásba. A 600 torok egyszerre kiabálta, hogy itthon vagyunk, pokoli hangulatot teremtve ezzel. Az ember tényleg úgy érezhette magát, mintha otthon lett volna. Sajnos hamar 2 gólos hátrányba került a csapat, azzal számolnunk kellett, hogy nem mi vagyunk a meccs esélyesei, de azért arra senki sem gondolt, hogy ilyen lélektelen játékot kell végig néznünk, és ezért kell összesen 2000 kilométert utaznunk. A meccsen egy jó passzt nem láthattunk, és egy valamirevaló megmozdulást sem a játékosainktól. Ha nagy keservek után megközelítettük a hazaiak kapuját kapásból jött egy ügyetlen mozdulat, és oda volt a helyzet. A 80. percben már elszakadt a cérna rengeteg embernél, a drapik lekerültek a kerítésrõl, és megszólalt újra a kórus „ez nem játék!”, „hol a csapatunk?”. Többnyire ez a 2 sor hangzott el, erre a játékosok nem, hogy észhez kaptak volna, inkább magyaráztak kifele nekünk, és közben hevesen mutogattak… Profi sportemberektõl ez megengedhetetlen viselkedés, el kell fogadniuk a kritikát is nem csak a dicséretet. Tûrhetetlen az is, hogy azoknak az embereknek magyaráznak, akik képesek voltak értük ennyit utazni, és nem kevés pénzt áldozni erre. A meccs lefújását követõen kihívtuk a játékosainkat, akik erre hátat fordítva mentek az öltözõjükhöz, ekkor egyedül egy játékos Csizi vette a fáradságot, hogy oda jöjjön, õ megköszönte a bizalmat és a szurkolást. Így tõle kértük számon ezt a pocsék produkciót és õ általa akartunk rájönni mi lehet ennek az oka. Közben a folyamatos szólt a „gyertek ki” ennek köszönhetõen kijött Mario és Kuttor is, akik egy-egy fenyegetésen kívül semmit se mondtak. Ez volt az a pillanat, amikor a játékos és sok szurkoló között egyszerre csak megromlott a kapcsolat. Megdöbbentõ, hogy azok után, hogy szinte hazai légkört varázsoltunk mintegy 1000 kilométerre hazánktól, õk semmit nem tettek 90 perc alatt, minket szidnak. Ezek után elgondolkodhatna több játékos is mind az, amelyik nem vette a fáradságot, hogy üdvözölje a drukkereit, mind az, aki ilyeneket mond. Minden téren össze kell szednie magát a csapatnak, és meg kell szüntetni azokat a belsõ dolgokat, amik ilyen hatást hoz ki egy ilyen remek csapatból. A találkozó után megtudtuk, egy Grasshoppers szurkolótól, aki sokat segített nekünk a meccs elõtt, hogy elvileg az FC Zürich szurkolói egy nem is olyan régi sérelmûket akarják megbosszulni ellenünk. Elvileg a vonat állomástól nem messze vártak minket mintegy 50-en. E hír hallatán elindultunk barátunkkal, és pár helyi Bulldogs taggal a megjelölt helyre, de nem találtunk senkit és elég hamar lekapcsoltak minket a helyi rendõrök. Így fordultunk egyet és a buszunk felé vettük az irányt. Indulás elõtt pont betoppant egy új ember hozzánk, Buborék, akit az egyik mikrobusz felejtett Zürichben. A svájci határig így õ szórakoztatott minket, majd a határon átszállt a mikrobuszba, amivel érkezett. A hazafele út már eseménytelenül telt el, ekkora már mindenki fáradt volt, próbált pihenni, de volt aki még ekkor is képes volt inni, és betermelte az összes megmaradt alkoholt. Dél tájban végett ért a nagy utazás. A mutatott játék ellenére egy nagyon jó túrán vagyunk túl, ahol végig remek hangulat uralkodott, reméljük jövõre ismét utazhatunk külföldre. HAJRÁ VIDI!
|